Balla Attila |
Tagság:
MAOE / Magyar Alkotók Országos Egyesülete
ÚJPART /Dunaújvárosi Képző- és Iparművészek Egyesülete
Szakmai áttekintés:
Művészi pályám alakulását és festővé válásomat nagyban meghatározta, hogy a 80-as évek elejétől 8 évig, mint politikai menekült (emigráns) Svédországban éltem és tanultam. Ebben az időszakban nem volt, és nem is lehetett semmiféle kapcsolatom a magyarországi művészeti mozgásokkal.
Bár Stockholmban az Iparművészeti Főiskolán (Konstfack) alkalmazott grafikával, design-nal foglalkoztam, mégis ekkor készítettem el első figurális rézkarc nyomataimat,mezzotinto és a foltmaratás technikájával, később nonfiguratív karborundum színes nyomataimat
1985-86-ban totemisztikus, enigmatikus képeket készítettem, amelyek jelképi sűrítettsége szakmai vélemények szerint Vajda Lajos késői mágikus képeivel hozható kapcsolatba.
1986-89-ben megjelentek munkáimon a mandala-szerű formák, amelyeket én pre yantráknak, ősmandaláknak hívtam. Ez fontos állomása volt festészetemnek, mely a katalógusomban is nyomon követhető. Ezekre a képeimre máig úgy tekintek, mint az absztrakció felé tett első lépéseimre.
Jelek és ritmusok című (1991-1992) tussal és akril festékkel készített, gesztus jellegű sorozatommal már előkészítettem a jelenleg is tartó indulati töltetű, expresszív periódusomat. A lendületes ecsetírás és a témasűrítés radikális módja jellemezte ezt a korszakomat. Ha ezt a stílust meg kellene határoznom, már a fluxushoz, az akciófestészethez, az informelhez, a lírai absztrakcióhoz, és némiképp az absztrakt expresszionizmushoz közelállóként aposztrofálnám.
Főleg Soulages, Kandinszkij és Tápies piktúrája hatott rám. Elsősorban azonban Mathieu, Wols és Motherwell, Emil Schumacher festői attitűdje fogott meg, viszont mindig is élt bennem a vágy a tisztán festői festészet művelésén túl, a transzcendens hangulatok, tudatállapotok képi megjelenítése iránt.
Ekkor kezdtem letisztult, impulzív gesztusjeleket festeni nagyméretű vásznaimra. E korszakomat számtalan anyagkísérlet jellemezte, képeim háttéralapjához, kötőanyagként híg, folyósított betont is használtam, a betonba későbbi rugalmasságát biztosító adalékanyagokat kevertem. Ezeket a háttereket elsősorban olajfestékkel, lakkokkal, porrá tört, szétdörzsölt anyagokkal, színezett homokkal, tiszta pigmentekkel hoztam létre.
A ’90- es évek elején még nehéz okkereket, feketéket, rozsdaszíneket használtam, melyeket egy magyar kohászati gyár (a dunaújvárosi Dunaferr) vasérc- és salakhegyeiből rostáltam ki. Ekkor született meg az ötlet, hogy magam is készíthetek színezett alapanyagokat.
A nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján még enkausztikával (viaszfestés) és olvasztott fenyőgyantával (kolofónium) is kísérleteztem. Olvasztott viaszt és gyantát is hordtam fel a vásznaimra és ezekbe a forrón-folyó felületeimbe pigmenteket és ércporokat szórtam, kevertem. Ehhez a munkafázishoz saját, titkos találmányomat, a vízhűtéses termoszkesztyűt használtam, mely megóvta kezemet az égési sérülésektől. Az így előkészített, igen izgalmas faktúrát tekintettem a későbbi kalligrafikus természetű jeleim hordozó alapjának. Az ekkortájt született műveim szabadok, kontroll nélküliek. A psziché titkos tartalmait jelenítik meg, a színek és formák küzdelméről, találkozásáról tudósítanak, egyben az anyagok viselkedéséről is szólnak. Ekkor született képeimet az extatikus, dionüszoszi transz állapot jellemezte, mely máig fontos része festészetemnek.
Ebben az időszakban egyre fontosabb lett számomra a valóság, a természet, a nyitottság, a végtelen tér élményének megtapasztalása. Ezért felhagytam a műtermi munkával és kivittem a műtermemet a tájba.
Bár tájban festettem, ettől függetlenül munkáim messze túlmutatnak a tájábrázoláson. A tájjal való kapcsolat csak, mint kiindulási alapja lett festészetemnek. Képeimen a gesztusaim máig nem ritkán tájszerű háttér előtt lebegnek, ahol a kevésbé gyakorlott szem is észreveheti az ég-föld viszonyt. A konkrét táj helyett mindig a tájat, a látványt alakító, azt formáló, erodáló, természeti erők lenyomatai inspiráltak. Úgy éreztem, hogy ezek az erők kapcsolatban vannak velem, ezeket nem mint tőlem független létezőket éltem meg, sokkal inkább a saját belső energiáim analógiájaként.
Régóta vallom, hogy festészetem tárgya a tudat, és sosem a kész kép, mely csupán mellékterméke a tudat megismerési folyamatának. Mint látható, művészetemben igen fontos az anyagszerűség, az impasto technika, a testes anyaggal való bánásmód. Képeim plasztikusak, nem ritkán szinte reliefszerűek. Ezek a felületek belső világom, vívódásaim pszichés kivetülései.
A ’90-es évek vége felé a vászon helyett a magam által készített, sokszor anyagában színezett papírra is dolgoztam. A papírgyártás manufaktúrája elég korán szívügyem lett. Még a ’80-as évek közepén, svédországi tartózkodásom idején, Lessebo 300 éves papírgyárában sajátítottam el ezt a technológiát.
Erre a tapasztalatomra alapozva hoztam létre 1995-ben a Budai Papír Manufaktúra Kft-t, melyet sok képzőművész látogatott ekkor, mivel műhelyemben lehetett nagy méretű, nem ritkán 250 x 160 cm-es öntött papírtáblákat beszerezni, és egyéb papír alapanyagú képeket elkészíteni. Ezek a saját technológiám szerint készített kartonlapok, nem egyszerű papírok voltak, hanem őrölt rongyból és növényi farostokból (kender, len, gyapot) megépülő öntött táblák. A lapok felülete rusztikus, rücskös, már önmagukban is szépek. Ezekre a két-három négyzetméternyi testes rongylapokra kerülnek rá jeleim, felsebzett, visszakapart, ívelő formáim.
Erről a nagy szerelemről máig nem mondtam le.
Önvallomás:
Szükségem van a nyitott térre. Minden tér hordoz egy sajátságos, az adott helyre specifikusan jellemző energiamezőt. Ez az, ami engem érdekel, ez az, ami beindít, amiben szeretek feloldódni. Viszont a táj sosem tárgya festészetemnek, csupán kiindulási alap.
Amikor festek, belekerülök egy hatalmas, nyitott, végtelen térbe, melynek energiái megnyitnak bennem egy kaput; ezen, ha átlépek, kapcsolatba kerülök tudatom végtelenségével.
Néha megjelennek képeimen a tájnak bizonyos kis részletei, de a képeim mégsem kizárólag a tájról szólnak. A végtelen és felfoghatatlan mindenség kis szegmensét próbálom átemelni festés közben. A tájat alakító erők, energiák, erővonalak, vízmosások, a szél, vagyis az elemek által alakított domborzat, annak erővonalai, az elemek tájon hagyott lenyomatai, ritmusai, és az általuk kiváltott pszichés válaszreakcióim jelennek meg képeimen.
Ma már nem járok ki a tájba, kizárólag saját belső tudati energia mozgásaimat figyelem.
Tudom, hogy az ember mikrokozmosza azonos a kint tapasztalható végtelen világegyetemmel.
Egyéni kiállítások |
|
|
|
1987 - Vantörs Konstförening, |
Stockholm, Svédország |
1990 - Galerie Isabelle, |
Stockholm, Svédország |
1991 - Galerie MB, |
Stockholm, Svédország |
1991 - Gallerie Fenix, |
Kristianstad, Svédország |
1993 - Galerie Nr. 695., Internationale Künstlerzentrum, |
Frankfurt, Németország |
1994 - Vasarely Múzeum, |
Budapest |
1995 - Kecskeméti Képtár |
Kecskemét |
1996 - Nap TV. MTV. |
Budapest |
1997 - Művelődési Központ , |
Tiszafüred |
1997 - Csongrádi Városi Galéria |
Csongrád |
1998 - Herman Terem, Fészek Galéria, |
Budapest |
1999 - Csók István Terem, Budapest |
Budapest |
1999- Újlipotvárosi Klubgaléria |
Budapest |
2000-VILLANÁSOK– könyvbemutató, Trend Galéria, |
Budapest |
2003 - Bank Center |
Budapest |
2003 - A hajó Média hajó kiállítója |
Budapest |
2004 - A hajó Média hajó kiállítója |
Budapest |
2004- -Podmanicky terem Városvédő Egyesület |
Budapest ( Az érzékelés kapujában) |
2005 - Barabás Villa |
Budapest |
2005 - Juhász Gyula Vizuális Tanszék |
Szeged |
2005 - Csongrádi Városi Galéria |
Csongrád |
2007 - lksbank Galéria Törökvész út 30/b |
Budapest |
2007 - Ursula Maier Design Center Németország |
Stuttgart,Mark Krönung |
2011 - Commerzbank Gallery |
Budapest |
2011 - REÖK Regionális Összművészeti Központ |
Szeged |
2012 - Csongrád Városi Galéria |
Csongrád |
2017 - Kortárs Művészeti Intézet |
Dunaújváros |
2018 - Művelődési ház Galéria |
Orosháza |
|
|
Válogatott csoportos kiállítások |
|
|
|
1986-89 Couleur Kontshandel HB, |
Stockholm, Svédország |
1987-88 Magyar Ház, |
Stockholm, Svédország |
1990- -Art Fair Sollentuna, Galerie MB |
Stockholm, Svédország |
1991 - Galerie Fenix, |
Kristianstadt,Svédország |
1993 -Budapesti Art Expo '93,Hungexpo, |
Budapest |
1993 - European Service Offices, |
Budapest |
1995 - BARSA, Zichy Kastély, Óbuda, |
Budapest |
1997 -Budapesti Art Expo '97,Hungexpo, |
Budapest |
1997 - Csontváry Terem, |
Budapest |
1997 - Budapesti Art Expo 97 |
Budapest |
1998- Magyarok Cannes-ban,Julies Galerie, |
Cannes, Franciaország |
1998- Art Expo '98, |
Budapest |
1999 - Művészet az Egyetemekre. Szinművészeti Főiskola , |
Budapest, Közgazdasági-tudományi Egyetem |
1999 -I.Nemzetközi Tiszai Akvarell Szimpozion, |
Csongrád |
1999 - (Pattern)Minta, Műcsarnok, |
Budapest |
1999 -Országos Papírművészeti kiállítás, |
Kaposvár |
2001-03-05 Nyári Tárlat, |
Szeged |
2001 - Olof palme Ház Méretes Képek I. |
Budapest |
Budapest |
|
2002-04-06 -08 Tálaképfestészeti Biennálé |
Szeged |
2004 - Malom Méretes Képek III. |
Szentendre |
2006 - Engesztelés- Áldozat, Magyar Zsidó Kulturális Egyesület és a Zsidó Múzeum, |
Budapest |
City"2007 - Kör Művelődési Központ, |
Csongrád |
2008 - Testvériség?! – III. Kortárs Képzőművészeti Triennálé, |
Budapest,Zsidó Nyári Fesztivál Szlovák Kulturális Intézet |
2013 - Hódmezővásárhely Őszitárlat , |
|
2013 - Plein Air Csongrád városi galéria, |
|
2015 - Szeged REÖK Palota nyári tárlat, |
|
2015 - Plein Air Csongrád jubileumi kiállítás, |
|
2017 - Dunaszerdahely, Kapu , Átjáró tematikájú kiállítás, |
|
2017 Dunaújváros Kortárs Intézet / Elemek ----------------------------------------------------------- 2017 - Szentendrei Művésztelep, Kapu , Átjáró tematikájú kiállítás, |
|
2018 - Szegedi Nyári Tárlat |
|
2018 - az NKA 25 év 25 nap című, a támogatottak számára rendezettkiállítása három helyszínen: Hódmezővásárhely, Dunaszerdahely, Szentendre |
|
2018 - Plein Air Csongrád Csongrádi Galéria |
|
Műveim közgyűjteményekben
|
|
Csongrád Galéria Gyűjteménye, Csongrád |
|
Galerie Walz Stiftung, Budapest / Stuttgart |
|
Nr. 695. Internationale Künstlerzentrum, Frankfurt, Németország |
|
1992 - Nagy gesztus 280x260cm (olaj, vászon, homok, Maxfactor kozmetika , Geschӓftsleitung, Nord-West Stadtzentrum, Frankfurt, Németország) |
|
1994 - Kortárs intézet Dunaújváros |
|
1995 - Tá 170x235cm (olaj, vászon, homok,Déli Point, Alkotás utca, Budapest) |
|
1996 - Papír, olaj, pasztel,70x100 cm Pharmacia Upjohn, Lindhagen 124, Stockholm |
|
1997 I -IV festmények Pedagógus Továbbképző Központ Pilisborosjenő |
|
1999 - Madras 270x250 cm (olaj, vászon, homok, Property Partners, CBC, Horváth utca 14-24., Budapest) |
|
1999 - 4 db kép 240x160cm I:-III. Office Trade Center, 16. Wesselényi utca Kazinczy utcai bejárat. Budapest |
|
1999-2000, 10 db festmény, olaj, vászon, papír, UPS. Székház ,Kinizsi utca 30-36 Budapest |
|
2000 - Quo Vadis I: 130x 120cm olaj, homok, öntött rongylap Budapest Publishing Kft. Lajos utca 80 |
|
2001 - Szalamandrák 250x500/250x500 I.II. Szalag utca 19. Corvin Tér Nav N Go, Budapest |
|
2001 - 1 db olajkép 230x280cm olaj, homok , tus vászon, falap Beurer Veszprém |
|
2002 Benares I.-II. 170x135cm festmények olaj, vászon ,Pfizer, Ötvös János utca 13 , Budapest |
|
2002,Festmény 150cm epoxigyanta, olaj, falap, vászon, Danubius Helth Spa Resort, Margitsziget Termál szálló, fürdő, |
|
2004, 5 db Olajkép Commerzbank Budapest |
|
2007, olajképek 100x70cm Polaris Pictutres, Csatárka út Budapest |
|
2008, I.-VI. Olajképek Prologis Lechner Ödön fasor. Budapest |