Műgyűjtő portrék 1
Az egyművészes gyűjtő – Beszélgetés Hegyes Zoltánnal
Azzal a célkitűzéssel hoztam létre a Kiss Kunszt Galériát, hogy hidat képezzen az alkotók és befogadók között. Feladatomnak tartom, hogy a kortárs művészeteket népszerűsítsem, és a közönség számára könnyebben hozzáférhetővé tegyem. Szeretnék a művészet fogalmának tágabb értelmet adni, és meggyőzni az embereket, hogy a művészet mindenki számára elérhető, nem kiváltság, nem kell szakértőnek lenni hozzá.
A Kiss Kunszt nem a megszokott értelemben vett galéria. Az időszaki kiállítások mellett, állandó kínálatban magyar tervezők, iparművészek, képzőművészek alkotásait forgalmazom, továbbá havi rendszerességgel művészeti, kulturális, ismeretterjesztő, közéleti témájú programokkal várom az érdeklődőket. Az esztétika, élmény, érték hármasát szem előtt tartva egy szellemi szórakozóhelyet szándékozom létrehozni.
Napjainkban a rohanás, a multitasking világában szinte luxus, hogy az ember csak egyetlen dologra figyelhessen huzamosabb ideig. Mely másik szakmának, ha nem a művészetnek lenne a feladata, hogy teret, lehetőséget biztosítson az összeszedett elmélyülésnek és ezzel mintegy ellensúlyt teremtsen a rohanó mindennapokban. Ez az én misszióm, hogy alkalmat teremtsek a rácsodálkozásra, kikapcsolódásra és minél többekkel megtapasztaltassam, hogy a művészet feltölt.
Kiss Szilvia
galériatulajdonos
események |
2024. szeptember-október, Nagy Gábor és Nádas Alexandra kiállítása
Kiss Kunszt Galéria Szeged
Balla Attila festőművész „Mitikus ösvények” című kiállítása a Kiss Kunszt Galériában.
A kiállítás megnyitója 2024. 07. 27.-én szombaton 18:00 órakor lesz.
A Kiss Kunszt Galéria tisztelettel meghívja Önt 2024.06. 18-án 16:00 órára a Grafika Csongrádon című kiállítás megnyitójára.
Az est folyamán Losonczi Áron feltaláló és borász a Kiss Kunszt Galériában fog mesélni munkásságáról és innovációjáról, az üvegbetonról, miközben családi borászatában készült borait kóstolhatjuk meg.
Kurátori tárlatvezetés dr. Váraljai Anna művészettörténésszel
alkotók |
Szakmai önéletrajz / Szakmai áttekintés
Művészi pályám alakulását és festővé válásomat nagyban meghatározta, hogy a 80-as évek elejétől 8 évig, mint politikai menekült...
Mindig kísérletezek, másmás technikai megoldások, témák ötvözetéből próbálom felépíteni a képeimet. Keresem az alkotás izgalmát, szeretek mindig új elemeket, anyagokat beépíteni képeimbe, karakterfejlesztésem is több szálon fut....
A művészeti ágak közül a mintázás állt mindvégig a legközelebb hozzám és miután 2001-ben Borsi Sándor szobrászművész műtermében megismerkedtem a viaszveszejtéses bronzöntéssel, azt éreztem, hazaértem....
A VENGRU márkát Szögi-Csomány Boglárka és Faragó Tamás alapította 2017-ben. Célunk olyan praktikus, minőségi és egyedi táskákat készítése, amelyeket magunk is örömmel viselünk....
A szegedi Tömörkény István Művészeti Szakközépiskola kerámia szakán, Tóth Magda Sára keramikus tanítványaként végeztem 1991-ben.
Tanulmányaimat 1997-ben fejeztem be a Magyar Iparművészeti Egyetem üveg szakán. Mestereim Bohus Zoltán és Horváth Márton üvegművészek voltak.
Szemléletváltó, innovatív és bátor – Deák Zsuzsanna üvegművész munkássága nemcsak művészberkekben érdemes e három jelzőre, hiszen azontúl, hogy alkotásai szemet gyönyörködtető darabok, új csapásokat is vágott az üveg újrahasznosításának történetében....
munkatársak |
A debreceni Svetits Katolikus Gimnáziumban érettségiztem. Majd a Heidelbergi Egyetemen szereztem mesterdiplomát spanyol és német irodalomtudomány szakokon. Erasmus ösztöndíjasként 1 évig a Salamancai Egyetemen spanyol irodalmat tanultam. A Landesstiftung Baden-Württemberg ösztöndíjasaként jöttem vissza Magyarországra és Budapesten az Andrássy Gyula Német Nyelvű Egyetemen másoddiplomás képzésben nemzetközi kapcsolatok-diplomácia szakon külügyi szakértő mesterdiplomát szereztem. Elsősorban a kultúrdiplomácia területe érdekelt, diplomamunkámat is ilyen témában írtam....
Szegeden a Karolina Gimnáziumban érettségiztem 2000-ben, ezt követően a PPKE-BTK magyar nyelv és irodalom, valamint művészettörténet szakjain szereztem diplomát, és elvégeztem a Magyar Művelődési Intézet kiállítás rendezői szakját.2007-től hallgatója voltam a JAK Íróiskolának Hazai Attila tanítványaként, és tagja lettem a FISZ-nek.
Művészeti íróként dolgoztam több neves művészeti orgánumnál (Artmagazin, Új Művészet) és írásaim, kritikáim jelennek meg a mai napig egyéb kulturális fórumokon is. (ÉS, Tiszatáj, Tiszatájonline) 2011-2014 között az ELTE BTK Művészettörténeti Intézetének állami ösztöndíjas doktori hallgatója voltam, itt védtem meg PhD dolgozatomat summa cum laude minősítéssel....
média megjelenések |
Műgyűjtőkkel indul beszélgetéssorozat a Kiss Kunszt Galériában
Boros Fanny fotóművész tanítványaival közös tárlaton mutatkozik be a Kiss Kunszt Galériában
Boros Fanny és táboros tanítványai alkotásaiból nyílt kiállítás a Kiss Kunszt Galériában. A fotóművész egy 1800-as évekbeli fotográfiai eljárást ismertetett meg dévai és szegedi gyerekekkel.
A Délmagyar írása legújabb kiállításunkról
"A csongrádi művésztelepen készült grafikákból nyílt kiállítás Szegeden"
A szeged.hu írása legújabb kiállításunkról.
"Jelentés a rezervátumból: grafikákból nyílt kiállítás a Kiss Kunszt Galériában"
A szegedify.hu angol nyelvű írása legújabb kiállításunkról.
"Graphic art exhibition opened at Kiss Kunszt Gallery"
Egy élet – két csoda (ENG: One Life – Two Miracles), a photo exhibition about mothers affected by breast cancer opened at the Kiss Kunszt Gallery in Szeged.
Az angol nyelvű cikk itt olvasható
A szeged.hu "Marton Ákos táblaképeivel és Grecsó Krisztián dalaival nyílt meg Szeged új galériája, a Kiss Kunszt" címmel írt rólunk.
A cikket itt találja meg!
A new contemporary gallery opened in Szeged on Wednesday, May 8, with the exhibition of local artist Ákos Marton. At the time of writing, the Kiss Kunszt is the only contemporary gallery in the city.
You can find the article here.
kapcsolat |
6720 Szeged Takaréktár u. 1.
Tel.: +36 30 353 4641
email: info@kisskunszt.hu kiss.szilvia@kisskunszt.hu
Nyitvatartás: hétfő-péntek 12:00-18:00 szombat 10:00-12:00
Kiss Szilvia
galériatulajdonos