Deák Zsuzsanna |
Szemléletváltó, innovatív és bátor – Deák Zsuzsanna üvegművész munkássága nemcsak művészberkekben érdemes e három jelzőre, hiszen azontúl, hogy alkotásai szemet gyönyörködtető darabok, új csapásokat is vágott az üveg újrahasznosításának történetében. Kutatásainak, kísérleteinek eredményeképpen a szennyezett építészeti üveghulladék és az üvegiszap kikerülhet a „szemétből”, és új funkciókban hasznosulhat művészi és ipari felhasználásban egyaránt. Egyik találmányáért, az üvegkerámiáért a designvilág Oscarjaként emlegetett EDIDA-díjat nyerte el 2023. októberében „Az év fenntartható kezdeményezése” kategóriában.
2019-óta vizsgálja az építészeti üveghulladék másodlagos életét. Különféle olvasztási pontokat és színezékeket próbálgatva, oxidokat használva, alakította ki önálló, új szilikát matériáját, és felületi struktúráit. Az Oxidok és nemesfémek (2022) a felületi textúrákra és színekre összpontosít. A meglepő felületeket a különböző fémeket üvegrétegek közé szorítva hozza létre. Ezen művei a kontrasztok, feszültségek feloldásával foglalkozik.
A dísztárgyak készítéséhez a fusing technológiát alkalmazza. A dísztárgyai és üvegképei 2-3 égetésen mennek át. Először az üvegrétegek közé oxidokat és nemesfémeket helyez, majd ezt összeolvasztja és különböző struktúrákat ad nekik. Ezek után a rogyasztásos technológiával a gravitáció segítségével és egyedi technológiának alkalmazásával még melegen formálja.
Életrajz:
-
1976. Szeged
-
1991-1995. Tömörkény István Művészeti Gimnázium - Grafikus
-
1991. Magyar bajnok 500m Kajak
-
1995-1998. CE Glass garfikus
-
1998-1999 Lakberendező OKJ
-
1998-2001 Jüllich Glas Holding díszüveges részleg vezető
-
2001-től Deák Design üvegtervező
-
2016-2019 Szegedi Tudományegyetem JGYPK Képi ábrázolás – Grafika, Festészet, Építészeti Síküveg BA
-
2020-2022 Moholy-Nagy Művészeti Egyetem – MA – Kerámiatervező művész
-
2022. szeptembertől a Szegedi SZC Vedres István Technikum - művész tanára
Ösztöndíjak, elismerések, oklevelek:
SZTE:
-
2016. November 30. - SZTE JGYPK Tudományos Diákköri Konferencia I.Hely - Üvegplasztika - Töredék címmel
-
2017. október 18. Kass90+ Pályázat nyertese - "Dilemma" üvegplasztikám a Művészeti, Művészetpedagógiai és Művészetközvetítő Szakkollégiumnak szervezésében
-
2018. május 10. Sófi ösztöndíj, Kiemelt Kuratóriumi Díj
-
2018/19-es tanévben Új Nemzeti Kiválósági Program Ösztöndíjasa - Kutatói program támogatására
-
2018/19 Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj.
-
2018. November 30. - SZTE JGYPK Tudományos Diákköri Konferencia 2 db I.Hely - Üvegplasztikák: Labirintus, Extro-introverzió címmel
-
2019. március 26. Sófi ösztöndíj, Arany Fokozat.
MOME:
-
2021/22-es tanévben Új Nemzeti Kiválósági Program Ösztöndíjasa - Kutatói program támogatására - Re-built Glass
-
Best of MOME diploma a Re-bulit Glass
DESING OSCAR-díj:
-
2023. október 9. EDIDA - Az év fenntartható kezdeményezése a Re-built Glass Doors
EGYÉB:
-
2017. Szeptember 22-24. "Magyar Kézműves Remek 2017." Kiállítás - Hungexpo 25.sz. pavilon - Nagy DeákDesign Váza.
-
2022.10.3-9. A Magyar Divat & Design Ügynökség 360 DESIGN BUDAPEST Kiállításán a BÁLNÁBAN, a Re-built Glass mozgó üvegfal
-
2022. december 19. - Horváth Balázs magyar kortárs üvegművészeti gyűjteményében a "Nem minden arany, ami fénylik" üvegváza
-
2023.10.17-21. A Magyar Divat & Design Ügynökség 360 DESIGN BUDAPEST Kiállításán az ADRIA-Palotában, a Re-built Glass moduláris dohányzóasztalok
-
2023. április 17-23. MILAN DESIGN WEEK: ALCOVA
Középületi megbízások:
-
Szegedi Zsinagóga kupolabelső restaurálása. A restaurációs projektet 1996-1997-ben a Szilánk Glass Company díszüveg tervezőjeként végeztem.
-
Ruzsai templom bejárata feletti kereszt alakú díszüveg – Novák Péter építész megbízásából
-
Szt. Margit című festett ólomüveg - A szegedi Fénysugár Katólikus Óvoda Kápolnájában - 6723 Szeged, Hóbiárt Basa u. 30.
-
Szeged Kölcsey utca 11. sz. lépcsőházának díszüvegi – Ferroép Zrt. megbízásból.
-
Dóm Hotel éttermének díszüveg ablaka, és Információs pultjának hajlított üvege. A tulajdonosok megbízásából. (Szeged, Bajza u. 6.)
-
Belvárosi Étterem No1 ablakai - Délfa megbízásból.
-
Szt. Ferenc ólmozott üveg - A szegedi Szent Miklós-Plébánia templom kápolnája - 6721 Szeged, Munkácsy u. 7.
-
Kézműves Bank 1896 - Poór Sándor ólmozott üvegének resturálása, Szeged, Kárász utca.
-
Vésztői Bagolyvár rekonstrukció- Kós Károly emlékházba - Kós Károly grafikák átdolgozása díszüvegre, schwarzlott technikával. 2020. decembere
-
Kőszegi Zsinagóga rekonstrukció, az összes színesüvegének helyreállítása, Felülvilágító és Bejárat ajtó megtervezése és ólmozása. 2021. tél-tavasz-nyár.
-
Veszprém, volt gyermekotthon ólmozott üveg rekonstrukció 2022. május-december.
-
Királyhegyesi teplom ólmozott üvegablaka – Győzte korona 2023.
Csoportos kiállítások 2020-2023. között:
-
2020. június 26. - 2020.november 8. Magyar Üvegművészeti Társulat közös kiállítása. Frauenauban - üveggaléria
-
2020. augusztus 26. - szeptember 30. II. GlassSpring Üvegművészeti KIállítás- Tér-kép galériában. Tér-Kép Galéria - 1016 Budapest, Krisztina krt. 85.
-
2021. július 15. - Szeptember 14. III. GlassSpring Üvegművészeti KIállítás- Tér-kép galériában. Tér-Kép Galéria - 1016 Budapest, Krisztina krt. 85.
-
2021. október 7-10. ART MARKET BUDAPEST / Kiskép Galéria stand G1005
-
2022. május 2.- május 25. IV. GlasSpring
-
2022. március 7. CGS Anglia „Ordinary to Extraordinary” Exhibition - Anglia
-
2022. július 4 - augusztus 29. Earth/Sea/Sky Exhibition - Anglia
-
2022. június 30. – ISPITA Győr Kiállítás MÜT
-
2022. október 3-9. 360 Design Budapest Kiállítás
-
2022. október 5-9. ART MARKET BUDAPEST / Kiskép Galéria stand 905
-
2022. október 4. november 7. Szent István Bazilika - Magyar Üvegművészeti Társulat közös kiállítása.
-
2022. szeptember 5.- október 31.- CGS Anglia “The Human Condition”
-
2022. november 25 - december 9. Iparművészeti Múzeum, Belgrád. Társszervező: Collegium Hungaricum, Belgrád. Partner: Bohus-Lugossy Alapítvány
-
2022.12.14. - 2023.01.13 - MOST MI - Grafikus oktatóink kiállítása a Vedres Galériában.
-
2023. április 17-23. MILAN DESIGN WEEK: ALCOVA - a Magyar Divat & Design Ügynökség szervezésében
-
2023. május V.GlasSpring
-
2023. szeptember 15. - november 15. ZADAR
-
2023. szeptember 2.-15. VELENCE
-
2023. szeptember 22-24. S/ALON BUDAPEST – Hello Magyar Design
-
2023. október 9. ELLE DECO - EDIDA DESIGN DÍJÁTADÓ Gála
-
2023. október 4-8. PRÁGA Designblok kiállítás
-
2023. október 17-22. 360 Design Budapest kiállítás
-
2023. október SZTE JGYPK - ALMA MATER
Egyéni kiállítások:
-
2006. Üvegművészeti kiállítás - Szentmihály Művelődési Ház - Iparművészeti termékeimből
-
2017. December 12 - 2018. Január 12. Szent-Györgyi Albert Agorában - Elkezdődött címmel - üvegszobrászati kiállítás. http://www.agoraszeged.hu/program/elkezdodott-uvegkiallitas
-
2017. December 11-21. Tompa Művelődés Ház - Iparművészeti termékeimből
-
2019. Április 11-18. Somogyi-könyvtár, 1. emeleti folyóirat-olvasó (Szeged, Dóm tér 1-4.) - Címe: 20+3. Megnyitja: Dr. habil. Máté Zsuzsanna művészetfilozófus, irodalmár - Sófi József ösztöndíj támogatásával. http://www.sk-szeged.hu/kiallitas1/-/content/203-–-gereczne-deak-zsuzsanna-kiallitasa-1061972
-
2024. szeptember 5. Somogyi-könyvtár, 1. emeleti folyóirat-olvasó (Szeged, Dóm tér 1-4.) - Címe: A betű öl. Megnyitja: Dr. habil. Máté Zsuzsanna művészetfilozófus. Verset mond: Csorba Kata.
Publikációk:
-
Heti Közélet magazin tv műsorában: https://youtu.be/hUfSHTTz5aQ
-
Marosi Kata festőművész, adjunktus írása a "Dilemma" üvegmunkámról a Szeged Folyóiratban:
Deák Zsuzsanna üvegmunkájának jelentésrétegei úgy épülnek egymásra/egymáshoz, mint művének üveglapjai. Az alkotó szerint az üveg egyértelműen anyagában hordozza az emberi lét sérülékenységét, törékenységét. Az üveglapokból átgondolt, kidekázott formaredukció során letisztult kontúrral rendelkező alakzatok lettek kivágva. Az egymás mögé helyezett áttört üveglapok mozgásban lévő, határozott alakot jelenítenek meg. Az negatív formákból, azaz a hiányból építkező, felálló emberi figura az üvegplasztika minden oldalán kirajzolódik. A (rossz) döntések súlyától megrogyó ember darabjaira hullik szét, az alkotó szavaival élve „szétszeletelődik”, mint az általa használt üveglapok hatása. Természetesen ez az állapot nem állandósulhat, a helyzetből egy kiút létezik, az újjászerveződés, újjáépülés. Ezt a pillanatot ragadja meg Deák Zsuzsanna. Üvegplasztikáján, mint a valós életben is, a figura feltérdel, majd feláll és folytatja az útját a lét nyomása alatt. : http://szegedfolyoirat.sk-szeged.hu/2017/10/27/marosi-kata-van-e-titok-mi-van-fejekben/ -
Hetek újságcikk: http://www.hetek.hu/hatter/201803/az_uveghegyen_tul
-
Dr. habil Máté Zsuzsanna, művészetfilozófus írása a 20+3 című kiállításomról a Szeged online Folyóiratában: http://szegedfolyoirat.sk-szeged.hu/2019/04/13/mate-zsuzsanna-nehany-magikus-korrespondenciarol/
-
Közéleti Kávéház: https://youtu.be/qB3sGwODMG8
Re-Built Glass megjelenések:
-
HYPEandHYPER: HU: https://hypeandhyper.com/designba-ontott-uveghulladek/
-
HYPEandHYPER: EN: https://hypeandhyper.com/glass-waste-molded-into-design-introducing-the-new-silicate-material/
-
Sokszínű vidék: https://sokszinuvidek.24.hu/otthon-keszult/2022/10/23/uveg-uvegmuvesz-gereczne-deak-zsuzsanna-uveghulladek-domaszek-csongrad-csanad-megye/
-
Player: https://player.hu/eletmod/re-built-glass-uveg-ujrahasznositas-deak
-
Klasszik rádió: Az üveghulladékok új élete - Klasszik Rádió interjú
-
ELLE DECORATION január-március - Top 10 üvegtervező
-
ELLE DECORATION - Kedvenceink
-
ELLE DECO - EDIDA 2023. Díj jelöltje - Az év fenntartható kezdeményezés kategóriában.
-
https://www.delmagyar.hu/helyi-kozelet/2023/07/a-dizajnvilag-oscar-dijara-jeloltek-deak-zsuzsannat
-
https://egy.hu/kult/a-design-szakma-oscarjanak-varomanyosa-deak-zsuzsanna-uvegmuvesz-113398
-
https://sokszinuvidek.24.hu/2023/10/16/uveg-uvegmuvesz-iparmuvesz
-
A Magyar Kultúra októberi számában, Gáspár Kinga beszélget velem. https://magyarkultura.hu/lapszam/szemet/
-
Szeged365.hu - Domaszéki művésznő kapta a design szakma Oscar-díját
-
ELLE DECORATION november-december – EDIDA díjasok
-
Angliai GLASS NETWORK magazin- 2023. november - CGS
Tagságok:
-
2018. Szegedi Szépmíves Céh'90 Tagja
-
2019. Szegedi Iparművészeti Szalon
-
2019. Magyar Üvegművészek Társasága
-
2023. MAOE tagja
Honlap: https://deakdesign.hu/